És itt a folytatás

3.

’ Ha menekülni nem tudsz, nézz szembe a sorsoddal’

 Az első állomás a Natural History Museum volt. A dinó-csontváz volt a fő attrakció számunkra. Ott mindenkiről készült egy, két szörnyű kép.

   Ahogy visszaszálltunk a buszra, hogy célba vegyük a következő állomást, elkezdtem turkálni a táskámban a listát keresve. Sehol se találtam. Ó ilyen nincs, biztos a hotelben maradt.

- Mi a baj? – kérdezte Ami kétségbeesett arcom láttán.

- Nem találom a listám. Biztos a hotelben maradt. Megnézhetem a tiéd? Hova megyünk most?

- Pillanat – mondta Ami, majd előhalászta táskájából a listát. – A Buckingham palotához. Végre elkaphatjuk Harry herceget.  – kacsintott rám.

    A  Buckingham palota csodásan festett, mint a róla készült képeken. Susi teljesen kikészült, hogy ott van Harry közelében. De Valerie és én se voltunk nyugodtak.

   Volt egy fél óránk mielőtt bemehettünk a palotába. Addig a környéken néztünk szét, ami egész gyorsan megvolt. Épp le akartunk ülni a Buckingham Fountain alá, mikor zene ütötte meg fülünket. Követtük a hangokat, és egy kis csoportosuláshoz érkeztünk, melynek közepén hangfalakon, ott állt a One Direction.

- Hát ők meg hogy kerültek ide? – tette fel a költői kérdést Ami.

- Nem tudom – válaszoltam rá bambán.

Nem ismertem a számot, amit énekeltek, de a szöveg megragadt:

 

The light shines
It's getting hot on my shoulders
I don't mind, this time it doesn't matter
Cause your friends,
They look good but you look better
Don't you know all night
I've been waiting for a girl like you to come around, round, round

Under the lights tonight
Turned around, and you stole my heart
With just one look
When I saw your face
I fell in love
Took a minute girl, to steal my heart tonight
Just one look, yeah
Been waiting for a girl like you

I'm weaker
My worlds fall and they hit the ground
All life come on here
Don't you fail me now
I start to say
I think I love you but I make no sound
Oh cuz all my life ive been waiting for a girl like you to come around

Under the lights tonight
Turned around, and you stole my heart
With just one look
When I saw your face
I fell in love
Took a minute girl, to steal my heart tonight
With just one look, girl
I'm waiting for a girl like you

- Hé, srácok. Tegnap találkoztam egy lánnyal, aki ellopta a szívemet. – szólalt meg Harry mosolyogva. – És az a lány most is itt van.

  Erre Ami oldalba bökött és jelentőségteljesen nézett rám.

  Harry egy lapot halászott elő a zsebéből. Kihajtogatta, majd újra beszélni kezdett:

- Celina, ha vissza szeretnéd visszakapni a lapod akkor hatkor találkozunk. –mosolygott a tömegre Harry. – Ha nem, a te bajod, de én mindig tudni fogom hol vagy. –Lengette meg a lapot.

   Befejezte a beszédet, és még elénekelte az utolsó sorokat.

Under the lights tonight
Turned around, and you stole my heart
With just one look
When I saw your face
I fell in love
Took a minute girl, to steal my heart tonight
With just one look, girl
I'm waiting for a girl like you

   Leugrott a „színpadról” és a többi direction-ös sráccal együtt elhagyta a terepet, persze előtte még kiosztott pár autogramot.

- Hova megyünk hatkor? – kérdeztem Amit.

- Várj egy percet. – előkotorta a listát a táskájából. – Windsor Castle, St. George’s Chapel. Juj de romantikus. Egy kastélyban szeretne veled találkozni.  – mosolygott rám mindentudóan.

- Jajj dehogy csak visszaadja a lapom, és annyi. – mondom neki dühösen.

- De hát hallottad: „Tegnap találkoztam egy lánnyal aki ellopta a szívemet.” – Rajzolt macskakörmöket a levegőbe.

- Jajj az biztos egy másik lány.

- Lányok, gyertek, megyünk a palotába. – szólt oda ofőnk.

   A palota gyönyörű volt. Csak ámultunk és bámultunk ahogy beljebb haladtunk. Susi teljesen bezsongott, hogy erre valamikor Harry járt. Mi csak röhögtünk a viselkedésén. Ahoz képest, hogy mekkora a palota, gyorsan letudtuk. Utána megnéztük az őrségváltást, végül padig elmentünk ebédelni.

   Kaja után a National Gallery-t látogattunk meg. Ez azzal járt, hogy megint a Trafalgar Square-en kellett átvágnunk. Nem mintha zavart volna. A National Gallery hihetetlenül gyönyörű képeket állít ki. Itt található a Belshazzar's Feast is. Ez ragadt meg az összes közül a legjobban, mert akkor kezdett Dren megint fűzni, hogy járjak vele. Erre inkább nem válaszoltam, és úgy tettem, mintha nagyon érdekelne ez a kép.

   National Gallery után szabadfoglalkozás volt az Oxford Street-en. Mindenki vásárolt valamit, én egy Anglia-zászlós pólót, egy fekete trikót, egy krémszínű bő pólót, melyet a trikóra vehetek, egy I LOVE LONDON feliratú pólót, egy I LOVE PRINCE HARRY feliratú pólót, egy angol-zászlós tollat, végül pedig egy angol zászlós oldaltáskát vettem. Ruhámat azonnal kicseréltem, és felvettem a zászlós pólót.

  Végül elindultunk a Windsor Castle felé. Ami végig böködött és piszkált a találkozó miatt.

- Mondtam már. - ismételtem meg tizedszerre is. - Csak a lapot adja vissza és ennyi.

  Mikor odaértünk és bementünk a kastélyba, végig a találkozó járt az eszemben. Nem, nem azért mert belezúgtam Harrybe, de azért mégis. Nem mindennap beszél az ember egy sztárral.

   Mikor kiértünk a kastélyból és elindultunk a kápolna felé, izgatott remegés járt át.

- Na mizu veled csajszi?- kérdezte egy hang hirtelen a hátam mögül.

- Semmi közöd hozzá – mondtam Drennek félvállról.

- Dehogynem. Mivel nemsokára újra együtt leszünk. –mosolygott rám, és megragadta a kezemet.

   Ezen muszáj volt nevetnem.

   Elértünk a kápolna bejáratához, és akkor megpillantottam egy alakot. A bejárat mellett támaszkodott a falnak, egyik lábát felhúzva. Az arcát napszemüveg takarta, de még így is felismerték páran göndör tincseiről. Kockás ing volt rajta, drapp gatya és egy egyszerű fehér converse cipő. Karja tele volt karkötőkkel. A csoportunkat nézte és lekapta a szemüveget. Tekintete megakadt rajtam és lejjebb csúszott, láttam, hogy Dren kezét nézi, mely még mindig fogva tartotta az enyémet. Elengedtem Dren kezét és szó nélkül otthagytam.

’ Nem tetszel nekem. Tudom, hogy mindenki más odavan érted, de én nem. Talán azért, mert olyan keményen hajtasz rá, hogy az emberek szeressenek... ’

  Harry még mindig engem nézett, én pedig határozottan megindultam felé, nem törődve a kápolnába beáramló társaimmal. Minél előbb elintézem ezt a listás ügyet, annál előbb mehetek utánuk. Megálltam Harry előtt, és karomat összefűztem. Akkor hallottam meg, hogy valami dalt dúdol. Nem jutott el sok a fülemig, de ez a pár sor megmaradt:

He takes your hand

I die a little

I watch your eyes

And I’m in riddles

Why can’t you look at me like that?

   Szemében egy cseppnyi szomorúságot láttam, amit óriási mosolyával próbált leplezni. Haja szemébe lógott, de megigazította, és rám nézett azokkal a gyönyörű zöldeskék szemeivel, melyek csak úgy csillogtak a délutáni napsütésben. Hiába mindig is a zöldeskék színű szem volt a gyengém. De akkor elhatároztam, hogy neki nem dobom oda magam. Nem leszek olyan.

- Elhoztad a lapom? – kérdeztem rá kertelés nélkül.

- Igen. Itt van. – mondta és előhúzta a listát farzsebéből.

Úgy gondoltam, gyorsabban is elintézhetnénk a dolgot, ezért megpróbáltam kivenni a kezéből a lapot, de sejtette mire készülök, mert magasan a feje fölé emelte, amint megmozdultam. Én a 165 centimmel nem sokra mentem mellette.

- A-a. – mosolygott rám. – Nem kapod meg ilyen könnyen.

- Mit akarsz? – kérdeztem rá és idegesen néztem a kápolna bejárata felé, ahol épp a sor végén levő osztálytársaim mentek be.

- Gyere, sétáljunk egyet.

- Mit? – kérdeztem rá értetlenül. – De nekem az osztállyal kell maradnom.

- Nyugi fel se fog tűnni nekik, hogy egy órára elhagytad őket. De ha félsz nem kell jönnöd, de akkor a lap is nálam marad. – mosolygott rám.

- De így meg lemaradok a „nézzük meg milyen az igazi Londont és környékét” túráról. – mutattam a macskakörmöket az ujjaimmal.

- Most komolyan, téged ennyire érdekel az? Szerintem te inkább egy fiatal szemével akarod látni Londont. – mondta és rám sandított.

- Oké. Menjünk, De mit akarsz? – kérdeztem rá megint.

- Ezt majd útközben megbeszéljük. – mondta és ellökte magát a faltól, és elindult a kijárat felé, közben pedig profin felvette napszemüvegét.

   Követtem, és vártam, hogy elmondja mit is akar igazából.

   Ahogy kiléptem egy kis utcába jutottunk.  Harry, úgy látszik már járt ott, céltudatosan elindult. Úgy vettem észre, hogy körbe akarja sétálni a kastélyt.

- Mégis mit akarsz a lapért cserébe? – kérdeztem rá megint.

- Nem szállsz le a témáról igaz? – kérdezett vissza és lapos pillantást vetett felém szemüvege kerete fölött.

- Nem igazán.

- Na, jó. Szóval szeretnénk egy duettet csinálni egy énekessel, de eddig senki nem vállalta el. Te vagy az utolsó lehetőségünk. – tette hozzá titokzatosan.

- De miért pont én.

- Azért te, mert neked jó hangod van, amit tegnap bizonyítottál. Ja, és úgy vettem észre, nem vagy az őrült rajongóink egyike, szóval rád gondoltam, a fiúk meg helyeseltek.

- Egyáltalán nem vagyok a rajongótok. - mondtam, és próbáltam meggyőző hangnemet megütni, ami nem volt nehéz, mivel alig nem hallgattam a számaikat, csak az utóbbi időben több közöm van hozzájuk, mint a saját kutyámhoz.

- Hé, hé, hé. Ácsi. Nem érdekel, hogy nem bírod a bandát. Az a duett ettől még jól jönne. És nem csak nekünk. Szerintem te is csak jól jönnél ki belőle.

   Ezen elgondolkodtam. Van benne igazság, és ha tényleg úgy gondolja, hogy jó hangom van, miért ne? De mi van, ha átver? Mi van, ha csak szórakozik velem, mint a lányok többségével. Eszembe jutott valami…

- Oké. Benne vagyok. – mondtam.

- Oké. – mosolygott rám. – Akkor holnap reggel nyolc, Trafalgar Square. A Tate Modern kimaradhat a listáról. –mosolygott rám.

- Jó. De most már visszakaphatom a lapomat? –kérdeztem rá.

- Persze. – mondta és előhúzta a listát a farzsebéből. – Tessék.

- Köszi. – elvettem a lapot tőle, és a táskámba süllyesztettem.

- Na és eddig, hogy tetszik London?

- Gyönyörű város. Szívesen élnék itt. – mondtam neki.

- Annak én is örülnék. – mosolygott rám, én meg elvörösödtem.

   Elértünk egy kereszteződéshez, aminél Harry utasítása szerint elfordultunk balra.  Végig sétáltunk a kis utcán, melynek végén két parkoló volt, és a Temze kígyózó csíkja csillant fel előttünk, a délutáni napsütésben. Gyönyörű volt. Megálltam, és csak bámultam.

- Hé, nem jössz közelebb? – kérdezte Harry, aki már a víztől elválasztó kis falnál állt és épp letelepedett rá.

   Odamentem hozzá majd én is leültem tisztes távolságban tőle.

- Szép igaz? – kérdezett rá a nyilvánvaló tényre, miközben levette napszemüvegét.

- Igen. Gyönyörű.

- Mikor először voltam itt, 5 éves voltam. – mosolygott. – Szüleimmel jöttünk ide nyaralni. Még emlékszem, összevesztem valamin Gemmával, és ő be akart lökni a vízbe. – elnevette magát szép emléken. – A vicc csak az volt, hogy nem tudtam úszni.

   Ezen muszáj volt vigyorognom.

- De most, már tudsz?  - kérdeztem rá érdeklődve.

- Kóstolgatsz? – mosolygott rám.

- Mi van, ha igen? – kérdeztem vissza, de meg se vártam válaszát, arca láttán jobbnak láttam, ha távol maradok a víztől, ezért felpattantam, és elfutottam, végig a sétányon, a Temze partján. Balszerencsémre Harry jó futó volt, és mielőtt elértem volna a következő elágazásig, elkapott. A derekamnál karolt át és el se engedett. Kellett egy kis idő, mire kilihegtem magam és meg tudtam szólalni.

- Most már elengedhetsz, nem futok el. – mondtam még mindig kapkodva a levegőt.

  Elengedett, de kezét még mindig a derekamon tartotta, bebiztosítva ígéretemet. Hirtelen maga felé fordított, én meg szembekerültem saját tükörképemmel Harry zöldeskék szemében. Olyan közel volt, hogy éreztem a leheletét az arcomon. Zavarba jöttem, elvörösödtem és hátráltam pár lépést.

- Vissza kéne mennem a kápolnához. – mondtam lehajtott fejjel.

    Ő elengedett és felvette ingzsebébe dugott szemüvegét, de mielőtt elindult volna még láttam egy kaján vigyort az arcán... Pasik.

- Oké. Menjünk.

Elindultunk visszafelé.

- És meddig lesztek? – kérdezett rá hirtelen.

- Még hét napig. Utána hazamegyünk.

- Hiányozni fog?

- Mi? – kérdeztem értetlenül? – London? – mikor bólintott elmosolyodtam. – Hát persze, hogy hiányozni fog, de már a szüleim is hiányoznak, szóval jó lesz hazamenni.

- Már most hiányoznak a szüleid?

- Hé, nekem nincs olyan testvérem, mint neked, aki bele akarna lökni a Temzébe, szóval egy szavad se lehet. – mondtam, mire elnevette magát. Vele nevettem.

   Egy ideig csöndben sétáltunk, majd hirtelen megszólalt:

- Milyen zenét szeretsz?

- Ez most miért érdekel? – kérdeztem rá.

- Csak nem értem, hogy egy tizen … - várakozva nézett rám.

- Hét. – segítettem ki.

- Igen. Tizenhét éves lány, miért nem szereti a bandánkat. Mármint, nem kell, hogy mindenki szeressen… Csak kíváncsi vagyok. Milyen zenét hallgat az, aki nem minket hallgat. – végül kíváncsian nézett rám.

- Ohh. – tátottam el a számat. – Hát, én főleg koreai zenét hallgatok. Tudod, Beast, 2NE1, Seungri, pont, pont, pont. – mosolyogtam rá.

- Koreai zene mi? – nézett rám lapos pillantással. – Erre gondolsz?

Megállt velem szemben, és elkezdett énekelni:

I can't take my breath breath breath

Sigani galsurok jeomjeom jinagalsurok oh nan deo

I can't hold my breath breath breath
Galsurok naneun deo jakkuman nae sumi makhyeo wa nae sumi yeah
Breath in breath out ha ha ha ha

   Mikor befejezte a számot meghajolt. Én megtapsoltam és nevettem rajta.

- Igen. Pontosan erre gondoltam. Nem is tudtam, hogy te is koreai-zene imádó vagy.

- Csak titokban. És nem szeretném, ha mindenki megtudná, szóval ssshh. – mondta, majd mutatóujját szájára tapasztotta.

- Jaj, pedig már azon gondolkoztam, melyik újságnak mondjam tovább.

   Erre elnevette magát.

- Nem tennél olyat.

- Gondolod? – mosolyogtam rá sejtelmesen.

   Időközben visszaértünk a kápolnához, ahol épp az osztálytársaim sereglettek ki.

- Celina, te merre voltál? – kérdezte ofőm amint meglátott Harryvel.

- Rosszul lett és kikísértem. – segített ki Harry, mire hálás pillantást vetettem rá.

- De már jobban vagyok. – mondtam, eljátszva a lábadozó szerepét.

- Oké akkor indulunk. – mondta ofőm és elindult a busz felé.

   Harry mellett lépkedtem néma csöndben a buszig.

- Akkor holnap. – mondta bizakodó hangon.

- Holnap. – ismételtem meg én is majd a busz felé fordultam – Szia.

- Hé. - Elkapta a csuklóm és maga felé fordított. – Vigyázz magadra. Szia. –mondta és egy szívdöglesztő mosollyal búcsúzott.

  Vacsora után megnéztük a Tower hidat, mely esti kivilágításban sokkal szebb volt mint napfényben.  Este fáradtan feküdtünk le, persze csak az után, hogy a lányok kifaggattak, hogy mi történt. Elmondtam nekik mindent, minek titkoljam? Ezek után ezt írtam a naplómba:

„Az érzések kavarognak,

Az emberek nem változnak.”

  Élveztem ezt a napot, de nem hinném, hogy ezt az egészet folytatni kellene. Nekem semmi közöm hozzá, és ahogy Ami elmondta nekem, Harry egy ’flört mester’. Ezért nem akarom folytatni. Nem akarok megint koppanni, mint Drennel.  Az érzéseimen ebben pillanatban még én sem igazodok ki. Azt hiszem ez az idézet megfelelő ide:

A legboldogabb óra, nap,

Mit szemem látott, láthatott:

A fényes erő, öntudat

Múltban ragyog.

DE ha erő és öntudat

Oly kínnal kelne fel,

Mint egykoron – sugarukat

Nem bírnám újra el.

Mert ólom volt éj-szárnyukon,

S míg verdesett, lehullt

A szívbe, mely törni rokon

Kínokban megtanult.